Krisztina Kis
Alig vártam, hogy kipróbáljam. Túrós rétest ettünk, isteni, a kávé szintén finom volt.Kedves kis hely.Mosdó tiszta volt.Elvittünk még friss pogácsát, hàjast is.Hiàba, hiànyzik a mamikám sütije🙏Egy kis hazai íz❤️amit kaptam.
Forrás:
Árpi Tóth
Hangulatos, szép környezet. Életemben talán itt ettük a legfinomabb rétest. Ha erre jár az ember nem érdemes kihagyni. 😉
Forrás:
István Németh
Valóban nagyon finom a rétes, és az ott kapható lángos is jó állagú, jó ízű volt. A hely hagyományőrző jellege is telitalálat, bár nagy melegben azért nem irigylem sem a dolgozókat sem a vendégeket.
Forrás:
Nóri Wahby
Egyértelműen az ország legjobb rétese, sokadjára térünk már vissza, sosem csalódtunk!! 😻
Forrás:
Orbán
Finom házi rétes, isteni kókusz kocka, kedves kiszolgálás, sajnos kevés az asztal, és a parkolási lehetőség, de az íze mindennek varázslatos!
Forrás:
Nándor
Mesésen finom rétesek. Nem baj, ha éppen elfogyott, már sül a következő tepsivel! ;-) Érdemes érte betérni Poroszlón a kanyar után!
Forrás:
Kriska
A rétesről csak felsőfokban lehet beszélni, a környezet pedig az iparvilág totális ellentéte, ami tudatosan lett autentikusra, kezmuvesre, hagyomanyosra kialakítva. Ellenben a vélemények ezt hibának róják fel, hogy nincs mexikói latte, sorba kell állni, kevés a parkoló etc. Teljes tévedésben vannak egyesek. A hely kimeríti a minőségi rétesezés fogalmát, senki nem bánja meg, aki betér. Köszönjük finom falatokat.
Forrás:
Szilvia
Nagyszerű élmény itt a PIHENÉS. Madárcsicsergés, vadkacsa raj, csodás kilátás. Családias hangulat, kedves vendégfogadás. Mennyei arra ébredni, hogy házirétes betyárbatyú gőzölög az ajtó elött
Forrás:
Tolgyi78
Az eddigi legjobb házirétest itt ettem! Nagyon finom volt,a tészta tömör,de ugyanakkor omlós,a töltelék finom,és választékos: pl. epres rétes.
Forrás:
Alexandra
Nagyon jó hely, a rétes isteni a környezet pedig nyugodt igényes és csodaszép.Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Forrás:
Rabai R
Elsőosztályú ellátásban volt részünk. Timi és mindenki közvetlen és nagyon kedves. A reggelik és a rétesek isteniek! Tiszta, és kellemes a vendégház. Kényelmes ágyak (végre valahol ez is fontos!!) szép és nyugodt környezet. Gyerekeknek kinti játszótér. Csak ajánlani tudom. Tisza strand, Ökocentrum és étterem, minden pár kilométeren belül.
Forrás: