Gyorgy Kovacs
Csak a legjobbakat tudom mondani Róluk és bátran ajánlom Őket! Abszolút profin intézték az autóm eladását, a felméréstől a beárazáson át a meghirdetésig, és végül az értékesítéséig. Végig készségesen egyeztettek velem, és a kapcsolódó szolgáltatások széles körével foglalkoznak. Alig több, mint két hónap alatt sikerült az értékesítés, pedig az év elején kezdték, amikor lassan indult a piac. Szuper csapat!
Forrás:
Mate Arnold
Nagyon korrekt csapat. Páromnak vettünk autót náluk. Az előző kocsiját korrekt áron beszámították. Mindenben tartották a megállapodásunkat. Bárcsak minden autókereskedő olyan lenne mint ez a brigád. A tulajok egy család, ezen a helyen és ezt nyomják már 30 éve. Hibátlan. Köszönöm a kiszolgálást.
Forrás:
Lajos Lázár
Kedves és korrekt személyzet, nem akarják átverni itt az embert, mint a legtöbb helyen. Van helyszíni eredetiség vizsgálat, amit akár a vétel előtt megcsinálnak ha úgy szeretné a vásárló, persze előre ki kell fizetni. Biztosítást is egyből meg lehet kötni itt. Mi nagyon megvoltunk elégedve.
Forrás:
Gabor Karsay
Rendkívül korrekt cég, jó szívvel ajánlom őket másoknak.Jó tudni, hogy van olyan cég akikben meg lehet bízni.Mindent köszönök!
Forrás:
Béla Pintér
Itthoni viszonylattól eltèrő magas minőségű ès gyorsasàgù ügyintézés amit külön köszönök! Csak így tovább a csapatnak!
Forrás:
Zoltán Balasi
Jó srácok ezek nagyon. Értenek a kocsikhoz és tudják hogy mit árulnak, Nincsen semmi mellébeszélés
Forrás:
Lajos Lázár
Kedves és korrekt személyzet, nem akarják átverni itt az embert, mint a legtöbb helyen. Van helyszíni eredetiség vizsgálat, amit akár a vétel előtt megcsinálnak ha úgy szeretné a vásárló, persze előre ki kell fizetni. Biztosítást is egyből meg lehet kötni itt. Mi nagyon megvoltunk elégedve.
Forrás:
Mate
Professzionális és korrekt csapat, mindent a megbeszéltek szerint időre teljesítettek a lehető legnagyobb odafigyeléssel. Prémium autók korrekt áron.
Forrás:
Csapó
Már két autómat is tőlük vettem. Nagyon elégedett vagyok. Segítettek a megfelelő autó kiválasztásában és az előző autómat is korrekt áron számították be. Biztos vagyok benne, hogy a következő autómat is náluk fogom venni!
Forrás:
András
Nagyon korrekt és professzionális csapat segíti a kevésbé szakavatott autóvásárlókat. Örömmel tapasztaltam, hogy minden negatív előítéletre rácáfoltak amit az autókereskedőkkel kapcsolatban gondoltam. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Forrás:
Zoltán
Jó srácok ezek nagyon. Értenek a kocsikhoz és tudják hogy mit árulnak, Nincsen semmi mellébeszélés
Forrás: