Péter Lakatos
Nagyon jó érzés volt, hogy olyan, számomra is érthető levelet és ami még fontosabb megoldást kaptam tőlük a felvetett problémámra, ami egyből megnyugtatott. Tették ezt ráadásul példásan rövid időn belül. Szóval ez a fajta hozzáállás és szolgáltatás az etalon a számomra eddigi tapasztalataim alapján. Lakatos Péter vállalkozó
Forrás:
Attila Péteri
Nagyon szuper a számlázó programjuk, messze a legjobban és leggyorsabban kezelhető, amit próbáltam. A vásárlás után nem maradtam magamra, az ügyfélszolgálat türelmesen és kedvesen válaszolt az első egy-két hétben felmerült kérdéseimre. Utána már ment minden magától, a program rendkívül egyszerűen kezelhető. 5 csillag! Köszönöm
Forrás:
József Gera
Több éve használom számla standard hálózati verzióját ,szoftver frissítéssel. Korrekt áron nagyon jól használható program ,ami mindent tud. Lehet bővíteni , változtatni stb. NAGYON segítőkész csapat , csak gratulálni tudok és ajánlani őket .
Forrás:
Árpád Szentmihályi
Kiváló a számlázó programjuk, be van kötve a NAV-hoz online, ami most fontos számomra júliustól. Kipróbáltam legalább 10 másik programot, de messze ez volt a legegyszerűbben használható és a legtetszetősebb. Csak ajánlani tudom!
Forrás:
Bence Mayer
Munkahelyemen a forint számla programot használom számlák kiállítására. Nagyon jól kezelhető, mindent tud, amire szükségem van, sőt, olyanokat amiket nem is gondoltam volna. Grafikonok, kimutatások stb. NAV bekötés azonnal, hiba nélkül ment. Ja, és nagyon jó árban!!!Csak ajánlani tudom!
Forrás:
Balázs Linczmayer
Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy kifejezzem örömömet és hálámat a Naturasoft egész ügyfélszolgálati munkájáért. Nem vagyok éppen egy informatikus alkat, a számlázó szoftverrel kapcsolatos minden eddigi nehézségem esetén nagyon profi, gyors és a magamfajta számára is könnyen értelmezhető segítséget kaptam. Ez egy profi és végtelenül felhasználóbarát csapat! Nagyon örülök, hogy Naturasoft programot vásároltam. Linczy Mini Garage Kft.
Forrás:
Gàbor Olàh
Egyszerű könnyen kezelhető a program.Minden elismerésem az ügyfélszolgálatnak! Készségesek mindennel képben vannak nincs olyan kérdés amiben nem tudnak segíteni!
Forrás:
user
Nagyon jó érzés volt, hogy olyan, számomra is érthető levelet és ami még fontosabb megoldást kaptam tőlük a felvetett problémámra, ami egyből megnyugtatott. Tették ezt ráadásul példásan rövid időn belül. Szóval ez a fajta hozzáállás és szolgáltatás az etalon a számomra eddigi tapasztalataim alapján. Lakatos Péter vállalkozó
Forrás:
user
Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy kifejezzem örömömet és hálámat a Naturasoft egész ügyfélszolgálati munkájáért. Nem vagyok éppen egy informatikus alkat, a számlázó szoftverrel kapcsolatos minden eddigi nehézségem esetén nagyon profi, gyors és a magamfajta számára is könnyen értelmezhető segítséget kaptam. Ez egy profi és végtelenül felhasználóbarát csapat! Nagyon örülök, hogy Naturasoft programot vásároltam. Linczy Mini Garage Kft.
Forrás:
user
Nagyon szuper a számlázó programjuk, messze a legjobban és leggyorsabban kezelhető, amit próbáltam. A vásárlás után nem maradtam magamra, az ügyfélszolgálat türelmesen és kedvesen válaszolt az első egy-két hétben felmerült kérdéseimre. Utána már ment minden magától, a program rendkívül egyszerűen kezelhető. 5 csillag! Köszönöm
Forrás:
Gàbor
Egyszerű könnyen kezelhető a program. Minden elismerésem az ügyfélszolgálatnak! Készségesek mindennel képben vannak nincs olyan kérdés amiben nem tudnak segíteni!
Forrás: