Mihály Récsei
Nagyon ötletesen vannak megvalósítva a különböző szakmák, amit a gyerekek játékos formában kipróbálhatnak! Nagyon kedvesek az animátorok és segítenek, mindent elmagyaráznak. Egyedül talán a büfé kínálatát lehetne bővíteni, de a gyerekek így is megtalálják szerintem a foguknak valót. Köszönjük az élményt, már több alkalommal voltunk, de megyünk még az biztos. Gyermekes családoknak kötelező!
Forrás:
Orsolya Nyakas
Szuper hely gyerekeknek. Lehet tüzet oltani, lehetsz rendőr, mozdonyvezető, orvos, pizzaszakács, Aldi-pénztáros. Élethű játékok, jó program.
Forrás:
Mónika Gruber
A gyermekek életkorának, sajátosságainak figyelembe vételével alakították ki az egyes játszó és gyakorló helyeket. Interaktív, bevonják őket a közös játékokba, kedves munkatársak segítik őket mindenfele. Talán több helyre kitennék fertőtlenítő adagolót, mivel minden kézbevehető, kipróbálható.
Forrás:
Ágnes Hegedüsné Lillik
Szuper kis játékváros, órákig tartó szórakozást biztosít a kicsiknek 🙂, és a nagyobbaknak is.
Forrás:
Füredi Tibor
Nagyon jó hely igazán vissza adja a felnőtt szakmákat ki próbálhatják a gyerekek magukat😉
Forrás:
Andrea Edit Veress
Udvarias, mosolygós a személyzet! Folyamatosan fejlődik a Minipolisz! Felnőttek számára is élmény az itt töltött idő!
Forrás:
Veronika Szabó
Hétköznap mentünk így nem volt tömeg. Csak a vezetésnél kellett sorban állni. Nagyon élvezték a gyerekek(1, 3, 4évesek)! Mi is élveztük, 3felnőtt 3gyerek esetén a jegy 10ezer forint volt, de teljesen megérte. Mosdó, pelenkázó tiszta. A dolgozók mind kedvesek, jól bántak a gyerekekkel. Ajánlom mindenkinek.
Forrás:
Márk Molnár
Hétköznap délelőtt elképesztő tömeg van. Családi programot ekkor ide ne tervezzen senki! Rengeteg iskolai csoport van a délelőtti órákban. Délutánonként már érdemes menni, akkor jobban ki lehet használni a játéktereket. A hely amúgy kiváló. Gyerekekkel az egyik legjobb program. Családdal és iskolai osztállyal is voltam pedagógusként.
Forrás:
Andrea Tibay
Világszínvonalú, ötletes szórakozási lehetőség gyermekeknek. Az asszisztensek kedvesek, udvariasak, mindenki segítőkész, gyermekszemmel gondolkodnak. Külön ajándékot is adnak mindig. Rendkívül tiszta, gondos hely, kivételesen normális árakkal, ami ma már sajnos nagyon ritka.
Forrás: