Olivér Farkas
Fantasztikus gastro élmény! 6-an végig ettük az étlapot! Minden hihetetlenül finoman volt elkészítve! Az árakkal is elégedettek voltunk! A képen egy 20dkg-os steak látható Lyoni hagymával és házi paradicsomos gnoccival!
Forrás:
Tamás Puruczki
Szenzációs napunk volt ma. Zsolt prémium borait már ismertük, eddig a virgo válogatások kimaradtak. Szerencsére sikerült ma megkóstolnunk a Zsolt, Hans, Lator Virgo és Hedonista Virgo tételeket, örök élmény marad, eddig is sokat tudtunk Zsolt borairól, de a pincér ma olyan részletes tájékoztatást adott, hogy leesett az állunk. Mindenképp visszatérünk még párszor. Köszönjük az élményt!
Forrás:
Viktória Lakatos
Megkérdeztem a pincészetben, hogy mit ajánlanak egy olyan nőnek, aki hedonista és Dániel nevű fia van. A hölgy a pultban széles mosollyal közölte, hogy szintén hedonista, szintén Dániel a fia. A hedonista mellett döntöttem első kóstolásra, nem bántam meg. Mindent vert nálam, amit ezen az estén ízleltem Villányban. Egyet tudok, legközelebb a Dániel lesz a cél. 🙂
Forrás:
Zsolt Pápai
Akik szeretnének kellemes hangulatban, lendületes és kedves személyzet társaságában igazán kiváló borokat és ételeket fogyasztani azok számára kötelezően meglátogatandó hely Villányban.Bortúránk legemlékezetesebb állomása.
Forrás:
Alex Mikodi
Kedves személyzet, finom borok. A friss ‘22-es Irsait érdemes megkóstolni annak ellenére, hogy kifejezetten a vörösborokban erős a villányi borászat.
Forrás:
László Fisli
Legszuperebb pincészet az egész soron borai szinte a francia borokkal vetekszik nem szinte jobbak nálam
Forrás:
Тигрёнок
The place itself is very nice - comfortable, spacious seating, both outdoors and indoors. Staff is really hospitable and eager to explain the details of all dishes available. We had salmon and steak, and both were very tasty. We also tried some of their own wines and were not disappointed - they fit in very well with the high quality wines of the region.
Forrás:
Katalin N
Tökéletes vendégszeretet,előzékeny kiszolgálás,különleges,finom ételek,ragyogó italok.Mindenkinek ajánlom,ha arra jár ne mulassza el!
Forrás:
Diana S
Nagyon kedves Mindenki! Bár szinte mindig sokan vannak itt (ami nem véletlen) mégis barátságos hely. Igazán rugalmas a személyzet, mind a pálya, mind a konyha részéről. Az egyik legjobb hely Villányban. Finomak voltak az ételek és az italok is. Minőségi hozzávalók, gyorsasággal párosulva. Igazi vendéglátók! :) Többször is benéztünk ittlétünk alatt. Köszönjük a vendéglátást, további sok sikert! :)
Forrás:
Jirayr Kaprielian
Barátságos szolgálat . Kellemes fiatalos környezet. Finom borok. A pincérek mindent tudtak a boraikrol és ezt szívesen megosztottak velünk .Enni nem ettünk de a kínálat megfelelőnek tűnik. Elő dj biztosította a zenét ami nem volt túl hangos . All In all jó volt.Melegen ajánlom.
Forrás:
utazóeszter
Telefonon egyeztettünk előre mindent, DJ-t is szereztek nekünk, fantasztikus hideg tálakat kóstoltunk, nagyon kedves személyzettel körülvéve. Hálásak vagyunk az egész Maul pince személyzetének a feledhetetlen estéért!
Forrás: