Fruzsina Sándor
Időutazás, de a jó értelemben.Jó volt újra ott lenni, és nagyon jót enni, hibátlan környezetben.Nagy nagy köszönet azoknak, akik ebben részt vettek.
Forrás:
Bence Dávid
Első próbálkozásom az újranyílt helyen nem volt túl sikeres, de nem adtam fel, a nyitónap stresszébe beleférnek problémák.Ma minden szuper volt, a házigazda, az ételek és a hangulat is. Szinte hihetetlen, de 90%-ban sikerült reprodukálni a korábbi sólettet. A színe kicsit világosabb, de ízekben abszolút hozza a régen megszokottakat. Ez pedig elég komoly teljesítmény!
Forrás:
Tibor M. Kovacs
Kb. 25 éve voltam itt először és őszintén mondhatom semmi nem változott. Csak kicsit öregebb lett mindenki. A személyzet és a vendégek is. Legendás ebédlőhely, ahol a sok híresség fordult meg. Mindenkinek kötelező eljönni ide legalább egyszer. A menü hasonló alapokra épül amióta a világ a világ. Mindig van főzelék! Igazi klasszikus.
Forrás:
Gergely Zsoldos
Igazi szocreál időutazás a kockás teritőtől a menzát idéző étkészleten át az igazi hazai magyar konyhán keresztül, a pénztáros bácsiig az ajtó mellett. Csak készpénz.
Forrás:
Becki Milani
(A Google fordítása) Elvittek ide egy étkezési körútra. Nagyszerű autentikus élmény volt, és olyan finom volt, hogy visszamennék!(Eredeti)I got taken here on a food tour. It was a great authentic experience and was so delicious I would go back to!
Forrás:
Christian Mader
(A Google fordítása) Barátságos kiszolgálás. Finom magyaros házi konyha. Nem egy turisztikai hely, és ami fontos, a kijárási tilalom 15:30-kor van.A legjobb, ha a menüt lefordítjuk a Google Maps segítségével :))(Eredeti)nette bedienung. leckere ungarische hausmanskost. kein touri laden und wichtig um 15uhr30 ist zapfenstreichdie karte am besten mit google lenc übersetzen lassen :))
Forrás:
Katerina Alexanderova
(A Google fordítása) Nagyszerű étel! Igazán érdekes étterem! Nagyon kicsi hely a vendégek számára, de szép hely! :)(Eredeti)Great food! Really interesting restaurant! Very small place for guests, but nice place! :)
Forrás:
Ádám Somorjai
Nagyon kedves kiszolgálás és még annál is finomabb igazán magyaros ételek. Az árak valamivel magasabbak mint egy átlagos ebéd menü de megéri
Forrás: