Mara Juhász
Lelkiismeretes, alapos és körültekintő a terhesgondozás és egyéb kivizsgálások tekintetében. 10 éve járok hozzá és ez így is marad. Magas színvonalú szakmai alapokon praktizál. Nagyon tisztelem őt, mindent meg lehet vele beszélni, ami a szakterületéhez kapcsolódik, de segítőkészen delegál más irányba, ha az éppen indokolt.
Forrás:
Erika Lipták
Köszönöm a Sorsnak, hogy Doktor Úr kísérte végig a várandósgondozásom időszakát. Hálás vagyok!Mind szakmailag és emberileg is kiemelném. Bármikor, amikor kérdésem volt vagy esetleg probléma merült fel, akkor nagyon hamar kaptam választ és segítséget is. Szülés utáni időszakban is türelemmel és kézségesen nyújtott segítséget. Köszönöm!
Forrás:
Tóth Edit
11 éve ismerem Doktor Urat, aki végig kisérte és segítette 8 év lombikos küzdelmét. Örökre hálás vagyok neki, hogy a legnehezebb időkben is ott volt mellettünk professzionális szakmai tudásával, empátiájával, és végül világra segítette kisfiúnkat. Azóta is maximálisan számíthatok orvosi tudására és emberközpontú hozzáállására, amikor csak szükségem van rá.
Forrás:
Anna Égető
Dr Hazay Máté nemcsak egy orvos számomra hanem az az ember aki végig kísérte mindhárom terhességemet és aki két gyermekemnél még a szülés levezetésénél is ott volt. Rendkívül lelkiismeretes és precíz orvos. Mindig biztonságban éreztem magam és ami még fontosabb a gyermekeiket is a terhesgondozás ideje alatt. Köszönöm neki amit idáig tett értem.
Forrás:
Zsuzsi Donko
Hazay doktor úr 2 terhességemet gondozta. Végtelen hálával gondolunk rá, mert nem csupán szakmailag, de emberileg is kiemelkedő. Kedves, empatikus, aki mindig a legnagyobb türelemmel fogadta kérdéseinket. Őszintén ajánlottam baráti körünkben is, ahol azóta több babát is köszönhetünk neki.
Forrás:
Dorina Szarka
Nagyon ajánlom, mindig figyelmes, nyugodt és türelmes volt velem, kérdezhettem, nem siettetett. A szüléskor is maximálisan elégedett voltam a doktor úrral, nem volt kellemetlen egyik szituáció sem, biztonságban éreztem magam.
Forrás:
Krisztina Dósa
Maximálisan megbízható, korrekt, elérhető, adminisztrációra is figyel. Bátran ajánlom. Továbbiakban is hozzá tervezek járni.
Forrás:
Blanka Németh
Két terhességem vezette végig a doktor úr, hálásak lehetünk neki, bármikor kereshettem, bármilyen fajta kérdéssel készséggel válaszolt és tanáccsal látott el.Lelkiismeretes orvos, bárki aki öt választja, biztos lehet benne, hogy a legjobb kezekbe kerül.
Forrás:
Katalin Hajdú
Jó érzéssel tölt el, hogy tudják, hogyan hívják a gyermekem, hány éves, mik történtek velünk az elmúlt időkben, felkészülten várják a kontroll vizsgálatokat, naprakészek, segítőkészek, kedvesek.
Forrás:
Zsuzsa Diána Navratil dr.
A legalaposabb orvos akivel találkoztam, végigkísérte a várandósságomat, támogatásával biztonságban éreztem magamat, újra őt választanám.
Forrás:
Eszter Horváth
Nagyon elégedett voltam minden esetben a Hazay doktor úrral, mindhárom gyermekem terhesgondozását nála csináltuk végig.
Forrás: