Zoltán Dobos
Fast and accurate customer management, helpful attitude and professional case handling. I can recommend to everyone.
Forrás:
Lívia Demény
Az interneten találtam meg az egyik blogbejegyzését az ügyvéd úrnak, majd telefonon kerestem. Ritka, hogy valaki már a telefonban nyitott az emberek jogi problémái iránt és meghallgat. Egyeztettünk egy időpontot személyes beszélgetésre, ahol meg is bíztam a követelésem érvényesítésével. A bírósági per várhatóan több, mint egy évig elhúzódik, viszont minden tárgyalás után részletes összefoglalót kapok az ügyem jelenlegi állásáról. 10/10
Forrás:
Andrew Schneider
As a foreigner, it was a pleasure to consult with Mr. Dobos on Hungarian company law, he was very up-to-date and helped me a lot to understand my option better.
Forrás:
Gábor Déri
Polgári joggal, gazdasági joggal és startup joggal kapcsolaton tanácsadáson jártam nála Budapesten. Én magam győri vagyok, de úgy érzem megérte rászánni a napot, hogy felkeressem az irodában. Startup cégünk alapítása előtt rengeteg olyan tanácsot kaptam, amit feltétlenül figyelembe fogunk venni a cégalapításkor, illetve a szindikátusi szerződés előkészítésekor.
Forrás:
Ágnes Franczia
Dr. Dobos István ügyvédet ajánlás útján kerestem fel egy követelésem polgári peres úton való behajtásával kapcsolatosan.Rendkívül gyorsan és hatékonyan sikerült a követelést érvényesítenem, abszolút pozitív élményem volt mind az ügyvéd úr kommunikációjával, tájékoztatásaival, mind az ügy sikerességével összefüggésben. Jó szívvel tudom ajánlani az irodáját bárkinek, akinek hasonló problémája akad.
Forrás:
Bence Babics
Vállalkozásom ügyeivel kapcsolatban mindig Dr. Dobos István-hoz fordulok legyen szó vállalkozás alapításról, ÁSZF-ről vagy, hazai és nemzetközi alvállalkozói szerződésekről.Professzionális és alapos munkájuk nagyon sokat segít a vállalkozói létben. Csak ajánlani tudom őket!
Forrás:
István Németh
Építőipari cégünk kintlévőségeinek behajtásakor nagy segítségünkre volt dr. Dobos István ügyvéd és csapata. Az ügyek többségét sikerült nem peres eljárásban (felszámolás) megoldanunk. Egy peres eljárás pedig 1,5 év alatt sikerrel végződött. Elégedett vagyok a szolgáltatással, a fix alapdíj + sikerdíj konstrukciót jónak tartottam. Köszönöm!
Forrás:
Miriam Dr. Powell
Mindig megbízható, pontos, precíz jogi tanácsadás és képviselet! Teljes körű és alapos felvilágosítást adnak és körbejárják az ügyet minden lehetséges oldalról. Rendkívül hatékonyak, kiváló eredményeket biztosítanak. Céges és magán ügyeim kapcsán is kiemelkedően elégedett vagyok a szolgáltatásukkal.
Forrás:
Balázs Csernó
A Dobos - Kőhidi Ügyvédi Társulást ingatlanjoggal kapcsolatos üggyel bíztuk meg. Gyorsak voltak és előre kalkulálható munkadíj-ajánlatot adtak. Mindennel elégedett voltam.
Forrás:
Anna
Ingatlanügyekkel kapcsolatban bíztuk meg az ügyvédi irodát. Minden rendben ment az ügyintézéssel. Kedvesek, rendkívül alaposak és segítőkészek. A Tisztelt Ügyvéd urat, kollégáit és csapatát szívből tudom ajánlani!
Forrás:
Zoltán Dobos
(A Google fordítása) Gyors és pontos ügyfélkezelés, segítőkész hozzáállás és professzionális ügykezelés. Mindenkinek tudom ajánlani.(Eredeti)Fast and accurate customer management, helpful attitude and professional case handling. I can recommend to everyone.
Forrás: