katica mikucsa
Kedves, gyors és segítőkész hozzáállás. Csodálatos, jó minőségű a PVC! Köszönöm! 😊
Forrás:
Henriett Baksics
Csak ajánlani tudom ezt az áruházat. A kollégák egytől-egyik kedvesek, segítőkészek és türelmesek. Külön kiemelném Gábort, aki hihetetlen odaadással igyekezett segíteni a döntésben szakmailag és emberileg egyaránt.A választék bőséges, az árak is jók. Visszatérünk még biztos vagyok benne!
Forrás:
László Zsidek
Nagyon szeretjük ezt a szaküzlet. Másoktól eltérő a választéka, ráadásul versenyképes árakon. Nagyon felkészült és segítőkész a csapat. Már sokszor vásároltunk itt.
Forrás:
György Sulyok
Ugyfel kezeléssel megvagyok elégedve ha volt is probléma megoldottuk közösen.Ajanlani tudom másoknak is az üzletet.
Forrás:
Tamás Velősy
Mindig udvarias, segítőkész munkatársakkal találkoztam. A választék és az ár is megfelelt a várakozásnak.
Forrás:
Anita
Beléptem az üzletbe, ahol egyből fogadták a köszönést és egyből megkérdezte az Úr, hogy segíthet-e. Megadta a kezdő segítséget, utána egy órát válogattunk, mert olyan nagy a választék lamináltból. Választást követően javasolt szegélyt, elmondta milyen alátétek vannak, maximális segítséget kaptunk. Parkolási lehetőség van. Könnyen megközelíthető. Következő alkalommal is itt fogok vásárolni.
Forrás:
Andrea
Szép lamináltpadlók. Profi és SEGÍTŐKÉSZ kiszolgálás. Jó árak. Ha szükség lesz még valamire, biztosan ide jövünk!
Forrás:
István
Nagy terület, hatalmas választék laminált padlóból és szőnyegekből. Mindenki megtalálja a számára kedvező árkategóriát. Segítőkész, udvarias dolgozókkal és ingyenes parkolással várnak.
Forrás:
András
Nagyon komoly választék, többnyire mennyiség is van mindenből. Hihetetlen kedves és segítőkészek voltak telefonon és személyesen is. Verhetetlen árak!
Forrás:
Blandina
Ez az a hely, ahol minden IS van. Bármilyen melegburkoló anyagot előkerítenek, értenek hozzá, első osztályú a kiszolgálás.
Forrás:
Rudolf
Gyors, lényegre törő telefonos tájékoztatás, utana 1 órával már a kocsimban volt bepakolva a 70m2. Remek, dinamikus, segítőkész csapat, "Misi" kitett magáért, még 1 kávé is belefért. Ilyennek kell lennie egy cégnek:) Visszatérek ;)
Forrás: