András Hajdu
Szuper kis eldugott vendégház, nagyon kedves, segítőkész szállásadók! Csak ajánlani tudjuk azoknak, akik egy kicsit elvonulnának a nagyvárosi mókuskerékből, akik szeretik a tanyasi életérzést, állatokat, és akik nem rémülnek meg egy kis "nomád" kalandtól sem! 😉 A majdnem két éves kislányunknak azt gondolom örök emlék marad az itt eltöltött 3 nap, köszönjük! 😊
Forrás:
Agnes Bereczki
Karácsony másnapján érkeztünk két kisgyerekkel (1,5 és 3 éves) hogy a rohanós szent estét és a 25.-ét kicsit kipihenjük.A szállás csodás, jó meg télen is, az állatokat imádták a gyerekek, lehetett póni lovagolni is aminek a 3 évesem nagyon őrült!Szuper volt, hogy csak mi voltunk így olyan sötét és csend volt körülöttünk éjjel, hogy csak ámultunk. Imádtuk minden percét, még tuti visszatérünk! Köszönjük szépen a kedves vendéglátást!
Forrás:
Anikó Oláh-Nagy
Kiváló és barátságos vendéglátók, mindenre figyeltek, ami személyesen nekünk tetsző volt (pl. imádjuk a baracklevárt, másnap a reggeli kosárban az volt), az állatok közelsége mindannyiunkat elvarázsolt, a változatos és ínycsiklandó reggeli (amiből még vacsorára is jutott) pedig kényeztető volt.Remekül éreztük magunkat! (2 felnőtt, 2 gyerek)
Forrás:
Marietta Bogdán-Rajcs
Örülünk, hogy megtaláltuk a CsaládKa Vendégházat!Szuper hétvégét töltöttünk el náluk!Kislányunknak óriási élmény volt a kisállatok közelsége. Gyerekekkel, családoknak mindenképp ajánlom ha szeretnének kikapcsolódni, feltöltődni és egy kicsit kiszakadni a hétköznapi rohanásból!A bőséges és finom reggeli pedig csak hab a tortán! :)
Forrás:
Amarilla Grundics
Mesebeli kerekerdő közepén, ízléssel és szeretettel berendezett vendégház, bababarát és bababiztos. Gyermekünk születésnapját ünnepelve töltöttünk el 2 kellemes, élményekben gazdag napot itt. A farm hangulata, az állatok közelsége a nyugalom szigetét varázsolta körénk. A vendéglátók is nagyon kedvesek. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a helyet!
Forrás:
Diana Tothne
A vendégház kellemes környezetben található az erdőben elrejtve.A házigazda család kedves és vendégszerető.Az állatok közelsége nagy élmény a gyermekekkel érkezőknek.Nyugalom,csend és felújított vendégház áll az ide látogatók rendelkezésére.A pihenés garantált.😀
Forrás:
Tímea dr. Bata
Kedves, barátságos házigazdák. Szép, tiszta rendezett ház. Nagyon finom reggeli:-) pónilovaglás szuper volt! Köszönjük! Szívből ajánlom a Családka vendégházat gyerekeseknek különösen!
Forrás:
Richárd Valkó
Szuper hely a kikapcsolódásra! Mi kisgyermekes családként nagyon szerettük a körülöttünk élő háziállatokkal kapcsolatos tevékenységeket. A vendéglátás első osztályú.
Forrás:
Anna Pucsek
Tündéri eldugott vendégház, csupa helyes haziállattal körülvéve, a gyerekek nagy örömére :) köszönjük a békés szilvesztert 🥰
Forrás: