Rozália Bencsikné Balla
Kifogástalan a kiszolgálás és az étel is, a Bory vártól pár percre található. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Forrás:
János Gheorgheff
Változatos menü, finom ételek és a tó az élővilággal magával ragadó. A kislányunkkal voltunk az étteremben, s alig lehetett az asztal mellett tartani, mert a hattyúk, kacsák, s többi madár jobban érdekelte, mint a kedvenc étele.
Forrás:
sandor papai
Kellemes környezetben, kedves fogadtatás, korai vasárnapi ebéd, foglalás nélkül. Mellettünk egy kb. húsz-fős szülinap, átfutott a gondolat, hogy "elúszik" a konyha, és sokat kell majd várni, de nem, teljesen jó tempóban kaptunk mindent, Finom, szépen tálalt ételek: (Halászlé jó, fogas finom, a mandulás panírban sült csirke bundázott almával nagy sláger lehet, mert a közeli két asztalnál is azt rendelték. Remek volt, köszönjük!
Forrás:
Iván Karácsony
Kedves csendes hely a tó mellett. Udvarias pincérek, tisztaság, rend. Finom ételek. Harcsa halászlé kiváló. Fogás rántva petrezselymes burgonyával mártással szintén első rangú. Először voltunk itt, de jövünk még!
Forrás:
Imre Horvath
Többször igènybe vettük az ètterem szolgáltatásait (esküvő, cèges vacsora, vasárnapi ebèd). Az ètterem szèp környezetben van. Az ètelek ízletesek , az árak szèkesfehèrvári viszonylatban szolídnak mondhatók. A szemèlyzet kiváló. Kiemelnèm Balázsnak (az üzletvezető) rugalmas hozzáállását az extra kívánságaimhoz. Illetve külön gratulálok a jól válogatott csapatához. Mindig elègedetten távoztunk!
Forrás:
Krisztián Hidvégi
Először voltam itt most szilveszterkor de nem utoljára nagyszerű esemény volt. Az étel finom volt. Az ital finom volt. A kiszolgálás remek volt. A buli jó volt. A társaság jó volt sőt még barátokat is szereztem ott. Máskor is ide fogok jönni szilveszterezni.
Forrás:
Anna Németh
Nagyon kedvesek a pincérek. Az ételek finomak, árban is jók. A hasábburgonya nem ízlett annyira,de az sem volt rossz. Könnyű parkolni, nyugodt helyen van.
Forrás:
Dénes B.
Tiszta, rendezett, kellemes közeg nyugodt helyen. Az ebédmenü kifogástalan ár/érték arányban, a személyzet gyorsan kihozta a rendelt ételeket, és végtelenül kedvesek voltak.
Forrás:
Melinda Szilagyi
Gyönyörű környezet, fekete hattyúk a tavon. Kiszolgálás 10/10. Ètel nagyon finom. Megèri az árát.
Forrás: