Vadkerti Réka
Karácsonyra kaptam ajándékba a színtanácsadást. Kellemes környezetben, jó hangulatban telt. Nagyon izgalmas volt és igazán részletes. Még a kiegészítőkről, sminkekről, hajviseletről is szó esett. Köszönöm szépen az élményt. :)
Forrás:
Noémi Gőbel
Gabinál tölteni néhány órát minden szempontból élmény: a stúdió hangulata, a színkendők vidámsága, meg persze Gabi hihetetlen kedvessége rögtön megnyugtatott engem is, a férjemet is, amikor nála jártunk! Azóta is rendszeresen használjuk a tudást, amit tőle kaptunk – ezer hála érte, sokkal magabiztosabban tudunk így válogatni a ruhák és kiegészítők között, pedig egyik sem volt eddig erősségünk :)
Forrás:
Judit Kőrössy
Gabi egészen meglepő színeket és fazonokat mutatott a szín- és stílustanácsadáson, amikre azóta igyekszem odafigyelni, és apró változtatásokkal minden nap új dolgokat belevinni az öltözködésembe. Igazi felüdülés volt a tanácsadáson eltöltött idő. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)
Forrás:
Emerencia Kézér
Szín- és stílustanácsadáson voltam Gabinál. Sok hasznos dolgot tanultam Tőle. Tetszett, hogy mindenre kiterjedt a tanácsadás (frizura, smink, ékszerek, szemüvegek stb.). Így részletes, igazán átfogó képet kaptam a javasolt stílust illetően. Sokat lehetett kérdezni közben, Gabi minden kérdésre készségesen válaszolt. Jó hangulatban telt a tanácsadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)
Forrás:
Edit
Szeretem Gabi szakértelmét, segítőkészségét és közvetlenségét. Érződik, hogy szereti amit csinál. Könnyen fel tudtam oldódni a társaságában. Nagyon jó érzés, hogy a saját tempómban haladhatok a változás útján.
Forrás:
Gabriella Horváth
Gabival egy konzultáció felért egy önismereti folyamattal. :) Sok hasznos tanácsot adott a színekről és fazonokról, a konkrétumokon túl bármikor alkalmazható szempontokat. Igazi kreatív öngondoskodás.
Forrás:
Réka Horváth
Gabit csak ajánlani tudom! :) Nagyon sok mindenben segített, nem csak a színtípusomat néztük meg, hanem a sminkpalettámat, és az arcformámhoz illő ékszereket, frizurát is.
Forrás:
David Veszelovszki
Rengeteget tanultunk tőle a nála töltött két és fél óra alatt. Ajánlom mind a stílus-, mind a színtanácsadást. :)
Forrás:
Adél Borka
A Gabitól kapott tanácsoknak hála ki mertem lépni az öltözködési komfortzónámból. Azóta sok dicséretet kapok egy-egy jól megválogatott összeállításomra.
Forrás: