Evelyn Fejes
Angyalföldi lakásom 5 ablakának cseréjére kértem ajánlatot, amelyet 1 napon belül megküldték azt igérteknek megfelelően. Annak elfogadása után kijöttek felmérni. Az ablakok a megadott határidőre elkészültek, majd a következő héten be is építették. A munka precíz volt és 2 nap alatt elkészültek. A visszajavítotás is szép lett, aztán feltakarítottak maguk után, a bontott nyílászárókat elszállították. Köszönjük ezennel is még egyszer!
Forrás:
Csaba Kerekes
Több céget kerestem meg , de nem vállalták a munkát a jobb és bal felső sarokban lévő alakos ablakok miatt. A felmérést végző kolléga azonban nem rettent meg a feladattól. 4 hét alatt készen lett minden. Köszönöm.
Forrás:
Zoltan Lisztmajer
Solymáron alakítottunk ki a garázsból egy kisebb lakrésuzt, amiben kértük a cég segítségét. A megrendelést követően az ablakok beépítése kiváló minőségben egy nap alatt megtörtén. Nagyon elégedettek vagyunk a kapott szolgáltatással, és a végeredménnyel.
Forrás:
Kissoptika Rona
Tisztessséges csapat. Az előzetes megbeszélést követően elvégezték a felmérést. A legyártást követően egy nap alatt minden ablak beépítésre került. A szerződés és a számlázás is flottul ment.
Forrás:
Szabados Arnold
Garázsból üzlethelység a XVI. kerületben. Ez volt a feladat. A belső munkálatokban is segítettek, de a fő feladat a homlokzat volt. Nem gondoltuk volna a kezdésnél, hogy ilyen jó lesz. Nagyon elégedettek vagyunk a kapott szolgáltatással, a kollégákkal és az ablakokkal is. Köszönöm az egész család nevében.
Forrás:
Emese Bognar
Kettő ablakot cseréltek a lakásunkban. Kicsit féltünk a felfordulástól amivel a munka járhat, de alaptalan volt. Köszönjük nekik is és az irodai csapatnak is.
Forrás:
Eszter Gabriella Földes
Az elejétől fogva kedvesek, segítőkészek voltak, mind az ügyintézés, mind a beépítés nagyon profin zajlott. Maximálisan elégedett vagyok, csak ajánlani tudom őket.
Forrás:
Kristóf Geiger
Bejárati ajtót, felülvilágító ablakot és terasz ajtót cseréltek nálam. Időben, pontosan, precízen és a fal megbontása nélkül tudták beépíteni. Profi csapat! Csak ajánlani tudom őket
Forrás:
Veronika Knapp
Az első telefontól az átadásig minden úgy ment ahogy megbeszéltük. Köszönöm szépen a remek teljesítést.
Forrás:
Sándor Szél
Köszönet, jól választottam. Kedves, udvarias, figyelmes kiszolgálás. Nagyon kedvező árat kaptam. Sok sikert kívánok!
Forrás: