Margit Oláh
Szívem szerint minden héten kipróbálnék vmi újabb programot. Eddig még nem csalódtam sose. A környezet pedig csodálatos.
Forrás:
Laszlo Lanyi
Tavaszi középhaladó túrát csináltunk, szuper profi és vidám túravezetéssel (Köszi István!) és csodaszép környezetben. Váltakozva kellemes erdei elektromos száguldozás és némi technikás részek. Pont jó arányban.Olyan, mintha az ember szabin lenne, pedig csak felszalad a Normafához.Kihagyhatatlan! ;-)
Forrás:
Ákos Gyulay
Ma voltunk e-quad túrán kis 5 fős csapattal. Ricsi vezetett minket, aki előtte profin elmagyarázott minden tudnivalót a quadok használatával kapcsolatban, illetve közben is végig ellátott minket érdekes tudnivalókkal. Minden úgy volt ahogy előzetesen megbeszéltük, korrekt csapat. Ajánlom őket, ha a Mátrában szeretnétek élménydús aktív programot.
Forrás:
Zsófia Tóth
Hétvégi pihenésünk során egy e-ranger és egy terepsegway túrán volt alkalmunk részt venni. Érkezésünkkor friss hó esett, de így is bőven válogathattunk a szabadtéri programokból. A túraútvonal lélegzetelállító tájakon fut, külön öröm hogy környezetbarát és halk járművekkel. A túravetetőnk Gyurit hihetetlenül felkészült és profi, a túra során helyi érdekességeket mesélt saját történetekkel fűszerezve. Szenzációs volt!
Forrás:
Emi Sznt
Maga a hely szuper. Nagyon jó programokon vettünk részt, és jól is éreztem magam míg az egyik dolgozó Mészáros Krisztián azt mondta az egesz csoport előtt a segwayezesnel hogy szerinte 120kg fölött vagyok... Mindezt 20 ember előtt... ( Bőven 120kg alatt vagyok, de egy nőnek ilyet nem mondunk soha, semmilyen körülmények között, ez baromira elrontotta a kedvem, egy rakás pénzt hagytunk a helyen kicsit kedvesebb bánásmódra számítottam)
Forrás:
Name No
Segway túrán voltunk. Nagyon jó volt! A túravezető István hatalmas forma! Csak ő megérte az árat 😂 Én egy igazi idióta vadember vagyok, mégis kiválóan tolerált!
Forrás:
Boglárka Endrész
Ajándékba kaptuk a kezdő segway túrát Normafára. Sokkal nagyobb élmény volt, mint amire számítottunk. A csoportvezető kedves, segítőkész és jó humorú. Csak ajánlani tudom.
Forrás:
Bernadett Szabó-Raffai
Szuper élmény volt az e-quad túra, nagyon élveztük és Geri, a vezetőnk nagyon sok érdekes infót osztott meg a Mátrával kapcsolatban. Köszönjük!
Forrás:
Daniel Spitzer
(A Google fordítása) Nagyszerű oktató, klassz segwayek!(Eredeti)Awesome instructor, cool segways!
Forrás: